Ez a honlap sütiket (Cookie-kat) használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához!

Jogosítvány 2017

Jogosítvány napjainkban!

Régen talán „egyszerűbbnek” tűnt a jogosítvány megszerzése, annak követelményei. Évről évre hallhatunk
különböző módosításokról, változásokról.
Fontos, hogy ezentúl beiratkozáshoz nem lesz szükség az orvosi alkalmassági igazolásra, illetőleg az
alapfokú iskolai végzettség igazolásra. A tanulónak elegendő lesz nyilatkoznia ezek meglétéről, azonban a
tanulót tájékoztatni kell a vizsga későbbi feltételeiről.
Kötött szabály évek óta, hogy minden 14. életévét betöltött személy, kezdheti meg az „M” kategória vagyis
segédmotoros kerékpárra, és az állati erővel vont járműre, valamint az „AM” vagyis segédmotoros
kerékpárra a jogosítvány megszerzését.

17. életév betöltését követően a „B” kategóriába tartozó gépjármű vezetésére feljogosító jogosítvány
szerezhető meg. Az elméleti oktatáson már 16 és félévesen is részt lehet venni, azonban volán mögé ülni és
megkezdeni a gyakorlati oktatást csak 17. életévét betöltött személynek lehetséges.
Újdonság, hogy a tanulóknak a közúti közlekedés szabályairól szóló elméleti tanfolyam első előadásának
napjától számított egy éven belül sikeres vizsgát kell tenniük. Aki elmulasztja ezt a határidőt, újra kell
kezdenie a tanfolyamot! Ezt az új szabályt az október 1-je után induló tanfolyamokra kell alkalmazni.
Kétség kívül a legfontosabb módosítás, hogy a gyakorlati vizsgára jelentkezőknek kilométerben
meghatározott menettávolságokat kell teljesíteniük az előírt, kötelező óraszámok mellett.
Ez a B kategóriás jogosítvány, vagyis a normál személygépkocsik vezetésére jogosító vezetői engedély
esetében 580 kilométer megtételét jelenti a forgalmi vizsga előtt. Az NKH hangsúlyozta, a vezetési
tapasztalat és a vezetési technikák jobb elsajátítása érdekében kezdeményezték a változtatásokat, ami
azonban a tanulók számára több tízezer forintos többletköltséget is jelenthet.

A jogosítvány lejárati idejét illetően („B” kategória) a következőkről számolhatunk be:
Az előző években, 50 éves kor alatt 10 évente kötelesek vagyunk megújítani, ennek díja 7200 Ft. Az 50 és
60 év közötti személyek már 5 évente kötelesek megújítani 4800 Ft-os áron.
60-70 év között 3 évente, 70 év felett 2 évente kötelesek vagyunk megújítani, azonban ennek díj már csak
2500 Ft.
2017.-től a megújítás 62 éves korig egységesen 4000 Ft, az felett pedig 1500 Ft-ra csökkent.
2017.től viszont egy újabb fontos változást is elfogadtak a törvényhozók, melynek értelmében a jövőben a
lejárt jogosítvány hosszabbításakor a vezetői engedélyt kérő állampolgár születésnapján fog évek múltán a
jogosítvány újra lejárni.
Tehát, ha 2017.június 26-án jár le a jogosítvány, születésnapunk április 1. A meghosszabbítás 2027. április
1-ig lesz érvényes. Így az egyén elvesztett pár hónapot, de a jövőben nem kell még eggyel több dátumot
megjegyezni.

Az autósiskolákban jelenleg oktatott kilenc manőverezési szituáció közül kettőt töröltek 2017. januárjában,
tehát ennyivel egyszerűbbé válik a jogosítvány megszerzése, más területen azonban nehezebbé válhat a
vizsga. Az egyszerűsítés célja az, hogy a tili-toli gyakorlása helyett többet körözzenek a forgalomban a
tanulók. Ennek megfelelően a „B” kategóriás úrvezetői jogosítvány megszerzéséhez várhatóan jobban kell
tejesíteni a megmaradó rutinfeladatokban, illetve a forgalomban.
Jelenleg egyébként a tanulók 60 százaléka megy át a vizsgán elsőre, tavaly összesen 125 ezren szereztek
jogosítványt.

2017-ben már a szigorodott az alkalmassági vizsga. Mostantól egészségügyi alkalmassági vizsgálat része az
alvás közbeni légzészavar kiszűrése is. Amennyiben felmerül a betegség gyanúja, a jogosítvány megszerzése
hónapokig elhúzódhat. A megváltozott kötelező egészségügyi alkalmassági vizsgálat keretén belül, első
körben a háziorvosok feladata kiszűrni az alvászavaros egyéneket. Ha a válaszok alapján a háziorvos úgy
ítéli meg, hogy részletesebb szűrésre van szükség, annak elvégzése hordozható készülékkel a beteg
otthonában, vagy alváslaborban történhet. Amíg szűrővizsgálatra nem kerül sor, nem hosszabbítják meg a
jogosítványát.

Változott a szabálysértési törvény is. Rendelkezik arról , hogy a jövőben a járművezetéstől eltiltás idejébe
beleszámít a vezetői engedély helyszíni elvételétől, vagy a hatóságnál történő leadása napjától eltelt idő is.
Több autós iskola honlapját átnézve azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a jogosítvány árak elég
változóak. Érdemes több helyen érdeklődni.
Reméljük sikerült több fontos változásra felhívni a jogosítvány megszerzése előtt álló és a
jogosítvánnyal rendelkezők figyelmét!

AOE Ügyvezetés